A kereszt tanítása

A kereszt az egyik legősibb szimbólumunk, amely magába foglalja a teremtés képletét is. Nem csoda, hogy az évezredek folyamán nagyon sok változata terjedt el. Mindegyik változatnak van egy magyarázata, hogy hogyan is kell értelmezni, mint szimbólumot.

Nem foglalkozunk a kereszt szimbólumok sokaságával, hiszen ezt már megtették mások a Wikipédián. Inkább egy olyan értelmezést társítunk a kereszthez, mely a világunk működésének megértését és tudatos fejlődésünk irányvonalát segíti.

A világmindenségben minden energiaminőség olyan formát próbál felvenni, amely a legkisebb erőfeszítés elvén fenntartható. Ez a gömb forma. Ilyen formájúak az égitestek (Föld, Nap, Hold stb.), az atomok és a vízcsepp is légüres térben.

Mivel minden, amit a Teremtő teremtett (Létben Létesített Lét) az Ő minőségéből fakad, ezért a Teremtőt is gömbént képzelhetjük el, és minden, amit Ő teremtett Őbenne van, ezért a mi világunk is gömb alakú. Ha gömböt le akarjuk rajzolni, akkor nem tudjuk térben, csak síkban ábrázolni. A gömb síkbeli ábrázolása a kör.

Ha a világunkat körként ábrázoljuk, akkor a Teremtő minőségének esszenciája a kör középpontjában található, amit a Teremtés folyamatával tágít egyre nagyobb körré.

A Teremtő a Teremtés folyamatában önmagát, alkotó minőségekre osztotta és így jött létre a két elsődleges princípium a tűz és a víz elem. E két elem kölcsönhatásából keletkezett a levegő elem, majd a Létben Létesített Lét esetében a Föld elem keretet szabott a három másik elemnek. Így a világunkat egy körként ábrázolhatjuk, melyet két egymásra merőleges egyenes négy egyenlő körcikkre oszt, melynek középpontjában ott van a Teremtő esszenciája. Ezt az ősmagyar nyelvben kör-oszt-nak nevezik, melyből később kialakult a kereszt szavunk. Ebből a szimbólumból egyértelműen kiderül, hogy az eredeti kereszt mindig egyenlő szárú volt, ez később változott meg a különböző ábrázolások, és hozzá kapcsolt magyarázatok alapján.

Ha a szakrális geometria mentén ábrázoljuk a Teremtést, akkor síkban az „Élet magját” (az „Élet virágának” középpontja) kapjuk.

Ha az élet virágát térben ábrázolnánk, akkor a Merkaba forma alakulna ki melyet, ha megpörgetünk szintén gömb alakot kapunk. Az érdekesség az, – miként Thoth is megfogalmazta „Ahogy fent, úgy lent…”, – hogy a gyerek fogantatásánál is a sejtek osztódása a Merkaba mintázata szerint történik, mint ahogy sok minden más is világunkban.


Tudtad, hogy a Visoko-i piramisok alatt húzódó alagútrendszerben (Ravne) található monolittömbön (K1) székely-magyar rovásírással beazonosítható az ott található rovásjelek 80%-a? Ez a rovásírásunk ősiségét bizonyítja, mivel az alagút idegenvezetői az alagút rendszert kb. 35 000 évesnek tartják, amelyet egy előző emberiség épített óvóhely gyanánt.

Monolittömb (Ravne)
Rovásírás jelek

Ha a rovásírásunk „F” betűjét , mint szimbólumot vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy ez a köroszt, azaz a kereszt szimbóluma is egyben. A rovás „F” betűnket a Földdel azonosítjuk, ily módon a rovásírásunk is ugyanígy jelképezi világunkat.

Így mondhatnánk, hogy a kereszt vízszintes szimbolikájának értelmezése, a világunk teremtése és azt jellemző elsődleges minőségek működésének a szimbóluma.

Ha a kereszt függőleges vetületének a szimbolikus elemzését végezzük, akkor azt külön bontjuk a vízszintes szár és a függőleges szár külön-külön történő elemzésére. A kereszt függőleges kivetülését akár egy koordináta rendszernek is elképzelhetjük, ahol a vízszintes szár a kétpólusú (poláris) világunkban a szélsőségek viszonyítására szolgál, míg a függőleges szár az emberi lélek fejlődését szimbolizálja.

Mivel önvalónkat (egonkat) szennyezi az evilági rárakodott hiedelem, mely a neveltetéstől, a tanultaktól, a média ráhatásán és társadalmunk elvárásain keresztül meghatározza azt a szűrőt, mellyel a világot szemléljük, és viszonyítjuk, hogy számunkra mi a jó és rossz. Ha a lélek egy magasabb fejlettségi szintre jut, akkor tudatossága alapján rájön, hogy nincs jó és rossz, csak különböző minőségek, melyet a vízszintes száron keresztül tudjuk a legjobban értelmezni.

Fizikai testben való létezésünk célja tudásunk gyarapítása, hogy magasabb tudatossági szintekre kerüljünk, amelyet a kereszt függőleges vetülete tökéletesen szimbolizál.

Ahhoz, hogy az információt tudássá alakítsuk, azt előbb minden szemszögből meg kell ismernünk, körbe kell járnunk. Ezt szimbolizálja a kereszt vízszintes ága, ami azt mutatja, hogy el kell menni mindkét végletig, hogy tökéletes képet kapjunk róla. A tapasztalatokat csak ezután tudjuk fizikai síkon sikerrel alkalmazni, hogy azt tudássá kovácsoljuk megéléseink által.

A karma törvénye is azt az elvet követi, hogy a felhalmozott karma pontokat előbb-utóbb a leszületéseink sorozatában ki kell egyenlítenünk. Ha körünk középpontja semleges, azaz „0” értékű, és a tengelyeket (átlókat) koordináta rendszerként alkalmazzuk, akkor a pozitív és negatív megélések a vízszintes tengelyen egyértelműen megjeleníthetők.

Megéléseink tudatosításához előbb fel kell ismernünk a tanítást, de ezt csak a vízszintes tengelyen való pozíció meghatározása után tehetjük meg. Ennél segít a tény vagy vélemény? kérdésre adott válasz. Ahhoz, hogy kívülről figyelhessük a körülöttünk zajló eseményeket, a tanú pozíciójába kell helyezkednünk. Ezt erősíti meg Michael Arkangyal Nagyúr 2020. 10. 09.-i tanítása.

“Az ok, hogy elérjük azon fejlettségünk szintjét, hogy tovább léphessünk, de okozatként ezért megjelennek olyan események, karmapontok, melyek újabb okot szülnek annak kiegyenlítésére. Így hát a karmát is minősíthetjük az ok-okozat törvényével. Ahhoz, hogy minden helyzetet tisztán lássunk a tanú pozíciójából, a kereszt szimbólumával kell megélni azt. El kell menni a végletekbe mindkét irányba, hogy tudjuk, hogy miről szól. Lássuk annak földi és lássuk annak szellemi hozadékait. Ily módon tudunk tiszta képet alkotni egy ilyen helyzetről.”

Az előző részletben a szellemi hozadékokra való hivatkozás egyértelműen a függőleges síkon való felfelé elmozdulás kulcspontja. Tudásunk gyarapításával lélektudatosságunk is bővül, szellemünk magasabb szinten tudja értelmezni a körülöttünk zajló eseményeket. A teremtett lelkek esetében nemcsak a lélek fejlődik, hanem annak Tethánja is gyarapodik a megélt események tapasztalatával. Keresztünk függőleges ága a lélek fejlődésének útját szimbolizálja a leszületések sorozatán keresztül, az isteni minőség felé.

Ahhoz, hogy életünk lépcsőfokain felfelé lépkedjünk, segítségünkre lehet az 5 szentség életviteli törvénye. Ha érezzük a változtatás igényét, akkor megérik bennünk a szándék a változásra. Belső hangunkra, érzésünkre hallgatva megszületik a gondolat, hogyan szeretnék kivitelezni azt. A hangos szóval kimondott elhatározás tudatosítja bennünk a célunkat, de vigyázzunk, mert ennek karmikus következményei is lehetnek. Ezért célszerű, ha a kimondott szót tettek követik. A holtpontról való elmozduláshoz legalább 51% energiát kell belefektetnünk ahhoz, hogy tervünk támogatásra kerüljön.

Ebben a folyamatban szerencsés, ha mágia ismerettel is rendelkezünk a négy őselem minőségét és tulajdonságait illetően, mely segíti a teremtéseinket.

  • A szándék a Tűz elemhez kapcsolódik.
  • A megérzésünkre, belső hangunkra való figyelés, az intuíciónk a Víz elemhez kötődik.
  • A gondolat a Levegő elem minőségét takarja.
  • A gondolat kivitelezése a Föld elemhez kapcsolódik, mely a világunkban az alapok lerakását takarja. A Föld elem a másik három elemet áthatja és keretet ad neki.
  • A tudatosítást követően ez a kör elölről kezdődik az elemek használatát illetően. A Tűz elem szükséges a holtpontról való kimozduláshoz és a további lendülethez, valamint ez kíséri végig a tanulási (tapasztalási) folyamatot is.
  • A tapasztalatok után a tanulságok levonásához a Víz elem, mint a Tűz elem ellentéte szükséges, hogy semleges állapotba kerüljünk. Így tudjuk a helyzetet a tanú pozíciójából, befolyás mentesen elemezni és helyesen értelmezni a tanítást.
  • A tanítás megértése a Levegő elemhez tartozik.
  • A tanítás megértésének alkalmazása életünkben a Föld elem minősége. Ezt követően a ciklus újra indul egy másik megélés kapcsán.

A leírt technikák és tanítások segíthetik az úton haladót, hogy megjárva a kereszt vízszintes ágának mindkét végletét, a létünk négy alapminőségének használatával tudatát és szellemét fejlessze, hogy a kereszt függőleges ágán felfelé mozduljon a magasabb teremtői minőség felé.

Ez a kereszt tanítása.


A keresztek formai világát tekintve kivételes helyet foglal el a kettős kereszt. Ennek legjobb magyarázatát szintén a rovásírásunk értelmezése adja. Rovásírásunk első és legegyszerűbb rovásjele az „Sz” betű   . A székely-magyar rovás ábécé az „Sz” betűvel kezdődik. Ez jelképezi az isteni szellemet, mely fizikai síkra alászáll, de egyben a „szer” szavunk alapja is. A „szer” szót nagyon sok helyen megtaláljuk. A fizikai világunk egy rend-szer, ha a Teremtőhöz fordulunk, akkor az egy szer-tartás, és ha szert isteni minőségként magunkhoz vesszük, mint táplálékot, akkor azt mondjuk, hogy a szer-etet. A szer szó még sok helyen előfordul, de ez esetben megállnánk itt, a rovás „Sz” betűnk jelentésénél, mint szeretet.

A kettős keresztünk elemzésének következő vonása egy vízszintes vonás, mellyel létrejön a kereszt. Ez a rovás „I” betűnk . Az „I” betűnk Istent szimbolizálja.

A harmadik rovásjelünk szintén egy vízszintes vonás, mellyel teljessé válik a rovás „Gy” betűnk . Ennek jelentése „egy”. Ebből összerakva a rovás „Gy” azt jelenti, hogy Szeretet, Isten Egy, vagy ahogy ma mondanánk: A Szeretet és Isten Egy.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük